Rólunk
Cégünk 1989-ben alakult nyolc éves kerékpározással foglalkozó tapasztalatokra alapozva, alkatrész árusítás és javítás volt a tevékenységünk.
A Csepel kerékpár gyár privatizációja után 1990-ben elsőkként csatlakoztunk az országosan kiépülő Schwinn-Csepel márkakereskedői hálózathoz, ezzel megkezdődött a kerékpár árusítás is. A piaci szereplők bővülésével, a vásárlói igények változásával 1993-ban új nagyobb üzletbe költöztünk, ez lehetővé tette újabb márkák árusítását. A megbízható szakemberek, a jól felszerelt szerviz, a megfelelő választék tette lehetővé, hogy a gazdasági nehézségek ellenére évről évre előrelépjünk. 2006-ban átadásra került az ország egyik legnagyobb kerékpárszaküzlete, mely 330 négyzetméteres alapterületével, méltó képpen mutatja be az általunk forgalmazott márkákat: Sprint, Merida, Cube,GT, Altrix-Neuzer, Schwinn-Csepel, Hauser, Gepida, Olimpia, Medián, Nakita, Caprine, Mali, CTM, ShockBlaze, Ferrini.
Az alkatrész ellátással is igyekszünk a felmerülő igényeket követni: Bikepositive, Altrix, Shimano, és még sok egyéb márka forgalmazását folytatjuk. A kevés helyen fellelhető 300 db-os kerékpár választék, az igényesen bemutatott árukészlet lehetővé teszi, hogy a mai elvárásoknak megfelelően, vevőink megelégedésére folytathassuk tevékenységünket.
© 2018-2021 R + B Kerékpár üzlet